„Egyszerűen üzlet”

Véget ért a 2018-as Budapest-Bamako Rally

Hírek // 2018.01.31

2018. január 28-án célba értek a Budapest-Bamako rally verseny résztvevői. A versenyzőkaz utolsó 160 km-es szakasz megtételét követően érkeztek meg Tendababól Banjulba, Gambia fővárosába, amely az idei verseny célállomása volt.
A 16 napos, 14 etapból álló versenyen összesen 8629 kilométert kellett megtenniük a versenyzőknek, akik túra, illetve 4x4-es kategóriában indultak, szinte azonos útvonalon.

5.jpg


A Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ (HTCC) és a Magyar Afrika Társaság (AHU) egységei mind szerencsésen célba értek, csakúgy, mint az adományokat szállító kamion, amelyet végig kísértek az útvonalon. A versenyen részt vevő munkatársak január 29-én, a verseny másnapján adományokat osztottak szét egy banjuli iskolában, hogy ezzel is segítsék a legrászorultabbakat a Magyarországról érkezett adományokkal.Az iskola egyik diákja nyilvánosan mondott köszönetet az adományokért.

beszéd ghána.png

Az AHU és a HTCC csapata ellátogattak a Tujereng nevű faluba is, ahol megtekintették a helyi kórházat, amelyet a környező falu lakosai építettek. Dolgozik itt egy orvos, akit a fővárosból Banjulból helyeztek át,továbbá 5 fő önkéntes, akit betanítottak, hogy segítsék a falu lakosságának egészségügyi ellátását.Munkájukat nehezíti, hogy a folyamatos áramellátás hiányában sajnos nagyon nehezen tudják csak a betegeket kezelni.

kórház.png

A verseny záró ceremóniáját a Zöld Mamba-ban került megrendezésre, a rendezvényen részt vett az AHU és a HTCC is.

Megosztás: