„Egyszerűen üzlet”

Sikeres nők az afrikai üzleti világban

Hírek // 2016.02.15

African_businesswoman.jpg

Az afrikai vállalkozási környezet sok esetben komoly kihívásokat rejt magában, és ezekkel nem is feltétlenül tud mindenki megbirkózni, illetve országról országra eltérő feltételekkel szembesülhet az ember. Azonban kétségtelen, hogy a kontinens komoly potenciállal rendelkezik, a világ legnagyobb érintetlen piacaival. A kínálkozó lehetőségekkel egyre több hazai születésű vállalkozó igyekszik élni, és megtalálni azt a kompetitív előnyt, azt a szegmenst, ahol sikerülhet felvenni a versenyt a kizárólag külföldi tőkére építő konkurenciával. Az afrikai cégvezetők között pedig egyre több nőt lehet találni, akik fiatal koruk ellenére is nagy utat jártak már be, és megmutatták, hogy a szükséges akaraterővel és eltökéltséggel milyen messzire lehet jutni.

Ndidi_Nwuneli.jpg

Ndidi Nwuneli Nigériában született, egyetemi tanulmányait a University of Pennsylvanián és a Harvard Business Schoolon végezte, az Egyesült Államokban. Korábban vezetői tanácsadóként dolgozott egy befektetési cégnél, amely főleg a nyugat-afrikai agrárszektorban volt érdekelt. Később társalapítója lett egy élelmiszeripari vállalatnak, mely a helyben termesztett jó minőségű mezőgazdasági termékeket hivatott népszerűsíteni a kontinensen. Nwuneli szerint a vállalkozói szemlélet meghonosítása az afrikai nők körében az egész társadalom számára előnyös lehet. Ennek érdekében létrehozott egy nonprofit szervezetet, melynek küldetése az ő vezetői kvalitásaik fejlesztése. Munkásságáért a nigériai elnök állami elismerésben részesítette.


Magatte_Wade.jpg

Magatte Wade szenegáli születésű, Franciaországban tanult, vállalkozói karrierjét pedig az Egyesült Államokban kezdte. Az 1990-es években szilícium-völgyi startupoknak dolgozott, majd saját céget alapított, mely tradicionális szenegáli receptekből készült italok gyártásával foglalkozik. Termékeiket ma már az Egyesült Államokban is széles körben forgalmazzák. Időközben Wade egy másik vállalkozást is sikeresen felépített, mely szintén szülőhazája hagyományait hasznosítja a piacon.

 

Teresa_Mbagaya.jpg

Teresa Mbagaya feltett szándéka, hogy csökkentse a tankönyvek árát, ezáltal minél több gyermek számára váljon elérhetővé színvonalas oktatás Afrikában. Korábban dolgozott a Google oktatási részlegénél, ahol fejlődő országok számára készítettek ingyenesen elérhető oktatási anyagokat. Az információ- és kommunikációtechnológia óriásától távozva hozta létre az Econet Educationt, ahol olyan gyártókkal dolgoznak együtt, amelyek tabletekre készült ebookok formájában forgalmaznak tananyagot. A szervezet komoly eredményeket ért el Zimbabwéban, folyamatosan bővítik szolgáltatásaikat, és külföldön is szeretnének terjeszkedni a jövőben.

A három fiatal üzletasszony példája jól mutatja, hogy a nők Afrikában is komoly sikereket képesek elérni. Látszik az a trend is, hogy sokan külföldi tanulmányaikon keresztül tudják megszerezni a szükséges alapot a későbbi eredmények eléréséhez, ami rengeteg fiatal lány számára egyelőre csak álom. Életpályájuk mégis rávilágít, hogy kemény munkával, céltudatossággal, a helyi közösségek igényeinek alapos ismeretével, és persze jó ötletekkel mennyi mindent el lehet érni. Továbbá ezek a nők nem pusztán példaképek, de visszaadva a közösségnek aktív munkájukkal hozzá is járulnak ahhoz, hogy egy hasonló életpálya minél több afrikai számára váljon elérhetővé a jövőben.

Megosztás: