„Egyszerűen üzlet”

Obama üzenete Afrikának

Hírek // 2016.02.15

Barack Obama lett az első hivatalban lévő amerikai elnök, aki beszédet mondott az Afrikai Unió legfontosabb intézményének ülésén. Az Egyesült Államok első embere határozott hangnemben szólt az afrikai kontinens lakosságához és vezetőihez Addisz-Abebában, és hangsúlyozta, hogy partnerként tekint az itteni országokra, de az együttműködés megszokott karakterisztikája változóban van. Obama üzenete azért is bír nagyobb jelentőséggel Afrikában - különösen a fiatalok körében - mint bármely más nyugati vezető szavai, mert édesapja a kontinens szülötte, és a mai napig élnek rokonai Kenyában.

Az Afrikai Unió a földrész legnagyobb nemzetközi szervezete, 54 tagországa van, Közgyűlése évente kétszer az etióp fővárosban ülésezik. Ezen vett most részt Barack Obama, aki kenyai útját követően látogatott a szomszédos kelet-afrikai országba. Beszédében elmondta, a kontinens jövője az afrikaiakon múlik, és bár vannak kedvező változások több országban, bizonyos területeken továbbra is előrelépésre van szükség a tartós fejlődés érdekében. Ehhez azonban nem elég külföldről várni a segítséget segélyek formájában, hiszen láthatóan ez a hozzáállás az afrikaiak számára sem előnyös, és nem teremti meg a fenntartható fejlődés alapjait. Ezért a legtöbb projekt esetében a helyi, magán vagy állami jellegű társfinanszírozás is fontos követelménnyé vált.

Afrika növekedési kilátásait a korrupció magas szintje, a demokratikus intézményrendszer gyengesége és a biztonsági kockázatok mérgezik leginkább. Ez a három tényező szorosan összefügg. Egy demokratikus elvek alapján működő országban a társadalom széles rétegei részesülnek a megtermelt javakból, így mindenki érdekeltté válik a gazdasági bővülésben. Ennek köszönhetően egyre több munkahely jön létre, ami javítja az életminőséget és fenntartható pályára állítja a növekedést. Ha a fiatalok előtt ilyen lehetőségek és kilátások mutatkoznak, akkor sokkal kisebb az esély arra, hogy radikális nézetek felé sodródnak. Ehhez viszont szükséges, hogy egyetlen társadalmi réteg se legyen kirekesztve, legyen szó akár vallásról, etnikumról vagy bőrszínről.

A nők helyzetét szintén kiemelt fontosságúnak tartja Obama. A számukra biztosított szabadságjogokon túl gazdasági jelentőségükre is felhívta a figyelmet. Szerinte minden ország számára alapvető fontosságú, hogy az oktatásban a férfiakkal egyenrangúan vehessenek részt a nők is, ezzel ugyanis hatékonyabban kihasználható az Afrikában rendelkezésre álló humanerőforrás.

Az Egyesült Államok elnökének üzenete, ha nem is indukál közvetlen, azonnali változásokat, szimbolikus jelentősége mindenképpen jelentős. Obama hitelessége Afrikában elődjeihez viszonyítva magasabb szinten van, és bár a jelenlegi vezetők nagy részének magatartására komoly befolyást ő is nehezen tud gyakorolni, a fiatalabb korosztályra maradandó hatással lehet kiállása, mint követendő példakép.

Megosztás: