„Egyszerűen üzlet”

Magyarország lehetne az összekötő kapocs Afrika és Európa között

Hírek // 2016.10.26

nyugatafrikaiforumbs.jpg

Az elmúlt harminc évben romlott Magyarország megítélése Afrikában, és ezen gyorsan változtatni kell. Ezért is szervezte meg a Nyugat-afrikai Fórumot hazai üzletemberek számára a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Szubszaharai Tagozata Budapesten.


Magyarországon sok afrikai diák tanult az elmúlt évtizedekben, és ezek a kapcsolatok, ezek az emlékek sosem múlnak el. Közülük többen ma fontos pozícióban vannak a hazájukban, és még mindig kötődnek hozzánk. Ezt az adottságot ki kell használni – mondta megnyitójában a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Dr. Kiss Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy a Nyugat-afrikai fórummal egy időben és egy épületben ülésezik a visegrádi négyek kamarai szakmai osztálya is, ami azért fontos és szimbolikus, mert Magyarország lehet a logisztikai központ, az összekötő kapocs a harmadik világ országai és a visegrádi négyek, meg persze az Európai Unió többi tagállama között.

nyugatafrikaiforumkz.JPG

A világnak ezt a részét újra fel kell fedeznünk – vette át a szót a Külgazdasági és Külügyminisztérium főosztályvezetője. Horváth Márk arról számolt be, hogy ennek jegyében már megduplázták a külképviseletek számát a térségben, és a korábbinál háromszor többen teljesítenek szolgálatot ezeken a helyeken. Amikor a szaktárca már mindent tud Nyugat-Afrikáról, akkor bátran ajánlják majd Elefántcsontpartot, Nigériát, Benint, Togót, Szenegált és a többieket a magyar vállalkozók figyelmébe.
 
Afrikát nem lehet azzal elintézni, hogy messze van tőlünk – figyelmeztetett Balogh Sándor, a Magyar Afrika Társaság és a HTCC, vagyis a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ elnöke. Elég egy rossz aratás vagy egy újabb véres konfliktus, és a szerencsétlenül járt emberek néhány héten belül elindulnak Európa felé. Nem csukhatjuk be a kapukat – hangsúlyozta Balogh Sándor, mert vagy még rosszabb lesz a helyzet Afrikában, és akkor ránk törik az ajtót, vagy sokkal jobbak lesznek a körülmények, és akkor kimaradunk abból a jóból. Az biztos, hogy Afrika kemény dió, és az ilyen találkozók, mint ez a mostani, sokat segíthetnek a feltörésében.
 
Kongó a térség legbonyolultabb országa – hangsúlyozta az Afrikáért Alapítvány elnöke, majd rögtön hozzátette, hogy azért kell mégis figyelni rá, mert óriási a szerepe a kontinens politikai, gazdasági életében. France Mutombo Tshimuanga szerint Kongó ásványi kincsek tekintetében a világ egyik leggazdagabb országa. Itt könnyen előfordulhat, hogy valaki földönfutóként ébred, majd még aznap talál egy hatalmas gyémántot a kertjében, és este már a milliárdjait számolgathatja. Gyorsan és olcsón lehet Kongóban céget alapítani és tisztelik, várják a magyar üzletembereket, ugyanakkor a politikai helyzet most annyira instabil, hogy képtelenség megmondani, mi történik majd a következő fél évben.

nyugatafrikaiforumeb.JPG

Afrikában minden egy órával később kezdődik, és egy órával tovább is tart – osztotta meg tapasztatait a közönséggel Ghána tiszteletbeli konzulja. Entz Boldizsár szerint ugyanakkor egy fantasztikus országról van szó, fantasztikus lehetőségekkel. Az Egyesült Államok legnagyobb afrikai partneréről beszélünk, ahonnan vámmentesen kerülhetnek a termékek az amerikai piacra. A törökök, a kínaiak és az egyiptomiak ki is használják ezt, Magyarország azonban még nem aknázza ki a vámszabad területben rejlő adottságokat. A hazai vállalkozókon tehát a sor, ugyanakkor Entz Boldizsár óvatosságra intett mindenkit a Ghánában működő és a külföldi üzletemberekre specializálódott csalók miatt.
 
Az afrikai emberek megunták azt, hogy a külföldiek kizsákmányolják őket, és elveszik a pénzüket, ugyanakkor fejlődni, tanulni szeretnének és új, megbízható kapcsolatokat keresnek. Ezek lehetünk mi, magyarok is – mondta az ANY Biztonsági Nyomda vezérigazgatója, Zsámboki Gábor. Tapasztalata van bőven, hiszen cége már tíz éve szállít Beninbe, Togóba, Elefántcsontpartra. Hetekig, hónapokig kell kitartóan dolgozni egy jó üzletért, de érdemes, mert végül összejön a dolog, vagy ahogy a vezérigazgató fogalmazott, százszor kell odacsapni a deszkára, hogy egyszer meglegyen a szög is.

nyugatafrikaiforumszi.JPG

Szenegálba könnyű eljutni, nem is drága, és nem kell vízum meg oltás – ajánlotta a résztvevők figyelmébe az országot Szilasi Ildikó. Hazánk tiszteletbeli szenegáli külgazdasági tanácsosa is azt mondta, hogy kitartásra és keménységre lesz szükségük az érdeklődő magyar üzletembereknek. Cserébe viszont ott a folyamatosan növekvő GDP meg a kiváló ghánai termőföld, aminek egyelőre csak a 17 százalékát hasznosítják. Szilasi Ildikó felhívta a figyelmet a 700 kilométer hosszú tengerpartra, és az abban rejlő lehetőségekre. A turizmus fejlesztésére nagy szükség lenne, ha ugyanis az beindulna, akkor rövid időn belül abból élhetne minden tizedik afrikai ember.
 
Szöveg: Bocskay Zsolt
Fotó: Konkoly-Thege György

Megosztás: