„Egyszerűen üzlet”

Magyarok a marokkói Királyi Lovardában

Hírek // 2016.10.19

maroklovas1.JPG

Dr. El Habib Marzak tábornok, VI. Mohamed marokkói király főmegbízottja meghívására a HTCC – AHU – ETALON közös delegációja október 13-16 között Marokkóban folytatott tárgyalásokat az ETALON lovasprodukció lehetséges részvételéről a jövő évi Salon du Cheval-on.  Az ország – és egyúttal egész Afrika – legnevesebb lovas versenye immár évszázados múltra tekinthet vissza, és nem csak a sivatagi lovak és arab telivérek hagyományainak ad teret, de bemutatja az egész világot  is a helyi közönségnek, hiszen több, mint harminc ország  ezer lovasa vesz részt rajta minden évben. Itt különlegeset, érdekeset bemutatni nem könnyű feladat, de a magyaroknak ismét sikerült felhívni magukra a figyelmet.

A delegáció Dr. Tromler Miklós rabati magyar nagykövet vezetésével látogatást tett a Királyi Lovardában. A rendkívül korszerű rabati intézmény szakmai vezetője Badr Fakir úr bemutatta a Királyi Lovas Szövetség létesítményeit: köztük az angol rendszerű istállókat, korszerű gyakorló- és versenypályákat, állatorvosi vizsgálóberendezéseket és takarmányraktárakat.

maroklovas2.JPG

A Szövetség nemrégiben új létesítményt is avatott, amelyben különböző klubok és magánszemélyek lovait tartják és látják el fizetség ellenében.

Ezt követően az Oktatási központban Chrifi Alaoui igazgató úr bemutatta a központ létesítményeit, a gyakorló pályákat, az oktatási eszközöket, a 160 bentlakásos tanuló (160) munkarendjét. Felvetődött az együttműködés lehetősége, aminek feltételeit rövidesen kidolgozzuk.

Másnap a delegáció El Jadidába, a Salon du Cheval rendezvény helyszínére látogatott. Marzak tábornok kijelölt egy kísérőt, aki az általa összeállított programon végig kísérte és segítette a delegációt.

maroklovas3.JPG

Az egész napos program során a delegáció VIP vendégként megtekintette a Salon du Cheval tavaly felavatott létesítményeit, a kiállítást és a lovas programokat.

Dr. Tromler Miklós rabati magyar nagykövet vezetésével tárgyalást folytattak Marzak tábornok úrral és munkatársával a jövő évi részvétel lehetőségéről. A megbeszélés nagyon biztatóan zárult. Az ETALON-nak ki kell dolgoznia egy minimum és egy maximum programot, amely speciális magyar produkciókat tartalmaz, és ebből fog a rendező bizottság válogatni.

Ezután a delegáció megtekintette a Tbourida (Fantázis) nevű ősi marokkói lovasbemutatót. Nagy megtiszteltetés volt, hogy a delegációt Moulay Hassan Abdallah királyi herceg VIP-sátrában helyezték el, onnan nézhette végig a rendkívül népszerű bemutatót.

maroklovas4.JPG

A program este a lovas gálabemutatóval ért véget. Külön érdemes kiemelni, hogy bár az idén Magyarország nem vett részt a bemutatón, a résztvevők zászlói között ott lengett a magyar zászló is.

maroklovas5.JPG

Az is nagyon fontos, hogy a lovasbemutatót meghirdető filmben jelentős helyet kapott a tavalyi magyar produkció néhány figyelemfelkeltő részlete.

A delegáció látogatását sikeresnek lehet tekinteni különös tekintettel a jövő évi magyar részvétel lehetőségeire. A magyarok 2009  után múlt évben – ekkor már a HTCC segítségével – tértek vissza Afrika legnagyobb lovas eseményére. Akkor a kecskeméti csikósok kápráztatták el teljesítményükkel a marokkói közönséget, és vittek egy kis csikót a királyi ménesbe.

 

Megosztás: