„Egyszerűen üzlet”

HTCC részvétel a XX. Investment Fair-en

Hírek // 2017.06.28

A Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ (HTCC) képviseltette magát és kiállítóként is részt vett a 2017. június 22-25. között megrendezésre kerülő XX. Chongqing Nemzetközi Befektetési és Globális Vásáron. A kiemelkedő kereskedelem- és befektetésösztönző eseményen aHTCC-t a csungkingi képviseletvezető, Fülöp Ferenc képviselte.A kiállítás a Csungking International Expo Center területén fogadta a világ összes tájáról érkező vendégeket és kiállítókat. A szervezők között volt a Kínai Népköztársaság Kereskedelmi Minisztériuma, az Államtanács Három-Szoros Építésügyi Hivatala, a Kínai Tanács a Nemzetközi Kereskedelem Előmozdításáért, valamint Chongqing Város Népi Kormánya.

csungking 1.png

A kiállítás egyik fővendége Magyarország volt: a hazánkból érkezett áruk és technológiák egy 400 nm-es standon kerültek bemutatásra a helyi közönség részére. A megnyitón részt vett Jakab István, a magyar országgyűlés alelnöke is, aki a HTCC standot is meglátogatta, és érdeklődött a tevékenységünk, illetve a kínai kereskedelmi lehetőségek iránt, valamint gratulált az aktív részvételhez.

csungking 2.png

A rendezvény kiemelt helyi és nemzetközi érdeklődés mellett zajlott. A HTCC ez alkalommal is sikeresen képviselte partnerei érdekeit: bemutattuk áruikat és technológiáikat, és új potenciális üzleti partnereket kutattunk fel számukra a jövőbeni sikeres együttműködés reményében. Ismételten megerősítve látszik, hogy a magyar cégek elsősorban a technológia transzfer területén lehetnek sikerek Kínában, a smart city, az egészséges életmód, a gyógyító termálvíz, a biotermékek, valamint a fejlett agrárgazdaság területén.

Megosztás: