„Egyszerűen üzlet”

Lenyűgöző naperőmű Marokkóban

Hírek // 2016.02.12

Az egész világ csodájára járhat a dél-marokkói Ouarzazate városa mellett épített hatalmas naperőműnek, amely egymillió ember számára biztosítana energiát éjjel-nappal.

noor33.jpg

Marokkó vezetői célul tűzték ki, hogy 2020-ra az ország áramfogyasztásának legalább 42%-át megújuló energiaforrásokból fedezzék. Erre pedig a napenergia az egyik legkézenfekvőbb forrás, mivel Marokkó a világ legnapsütöttebb országai közé tartozik – közölte a Marokkóban működő Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ (HTCC).

A dél-marokkói Ouarzazate közvetlen közelében lévő erőmű már elkészült részlegét (Noor 1) a tervek szerint egy hónapon belül már üzembe is helyezik. A többi egység kiépítése jelenleg is tart, körülbelül 35 focipályányi területen. Ha teljes egészében elkészül, ez lesz a világ egyik legmodernebb és legnagyobb, napenergiával működő erőműve.

Az erőmű működési elve az, hogy a nap melegével sót olvasztanak, és az ezáltal keletkezet hőenergiával működtetnék a gőzturbinákat. A részlegek természetesen egymással összeköttetésben, egy közös rendszerben működnek majd. Körülbelül 500 ezer napelem vagy tükör segítségével, melyek folyamatos mozgásban gyűjtenék össze a napsugárakat.

Marokkó számára stratégiai fontosságú a most elkészült naperőmű részlegének működésbe helyezése és a többi részleg mielőbbi befejezése. Az észak-afrikai ország ugyanis jelenleg energiafelhasználásának 97%-át főként külföldről behozott fosszilis energiahordozókból állítja elő. Emellett Spanyolországból importálnak áramot is. A tervek szerint azonban az erőmű tényleges üzembehelyezése után már Marokkó is exportálhat áramot a környező országokba és nem utolsósorban Európába, ami komoly gazdasági növekedést eredményezhet az amúgy is dinamikusan fejlődő észak-afrikai ország számára.

Megosztás: