„Egyszerűen üzlet”

Jótékonykodásért tüntették ki Bahreinben hazánk dubaji barátját

Hírek // 2016.02.15

Khalaf Ahmad Al Habtoor a róla elnevezett üzleti csoport feje Dubajban, és nagy emberbarát. Ezért most Manamában ki is tüntették.

kitntets.png

 Khalaf Ahmad Al Habtoor a Ritz Carltonban vette át a díját, azon a gálán, amelyet olyan társaságoknak és személyeknek rendeznek, amelyek figyelemre méltó önkéntes munkát végeznek az arab világban. A Habtoor csoport feje szerteágazó emberbaráti munkájáért kapta a kitüntetést. A díjátadón arról beszélt, hogy mindenkinek kötelessége segíteni azokon, akik kevésbé szerencsések nála. A jótékonykodás fontos vonása az iszlámnak, és ő megfogadta: mindegy, mennyi pénze lesz a jövőben, soha nem követi el azt a hibát, hogy úgy kezelje a szegényeket, szükségben lévőket, mintha láthatatlanok volnának.

 Khalaf Ahmad Al Habtoor évekkel ezelőtt egy alapítványt indított útjára, amely mindenekelőtt az oktatás, a tudományos kutatás és a vallásközi párbeszéd ügyét igyekszik előremozdítani, amellett, hogy segítséget nyújt a szegényeknek és a válságövezetekben élő embereknek. De szerte a világban is indít jótékonysági kezdeményezéseket, tárgyalt a Magyar Afrika Társasággal közösen a szíriai menekültek megsegítésére induló akcióról is.

 Khalaf Ahmad Al Habtoo sokban segíti a Dubajban működő Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ, a HTCC munkáját is – részt is vett annak megnyitóján.  Az üzletembernek számos befektetése is van Magyarországon.

Megosztás: