„Egyszerűen üzlet”

Ideális befektetési célpontnak találják a kínaiak Budapestet

Hírek // 2016.12.12

kina1.jpg

Magyar technológiával dolgozhatják fel a Kínában keletkező technológiai hulladékot, erről is tárgyaltak többek között vasárnap a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában, ahol magas rangú kínai küldöttség járt. A kínaiak – állítják – nagyra értékelik a magyar tudás.


Immáron sokadjára találhattak egymásra kínai befektetők és magyar ötletek a Kereskedelmi és Iparkamara segítségével Budapesten. A távol-keleti delegáció a Senszi tartomány-beli Jangcsüen-ból érkezett azzal a céllal, hogy megismerkedjen a legmodernebb magyar fejlesztésekkel és ezeket a technológiákat hazavigye Kínába.

kina2.jpg

Dr. Kiss Zoltán, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a küldöttség nagyon nagy befektetési háttérrel és komoly célokkal érkezett hazánkba.

“Azt hiszem, hogy több gondolat is megfogalmazódott a delegációban. Egyrészt magyarországi befektetési lehetőségeknek a felkutatása, magyarországi befektetési cégnek a létrehozása. És olyan technológiáknak, eszközöknek a megvásárlása, amelyeket Kínában meg tudnak építeni magyar ötletek, elképzelések alapján – mondta a kamara elnöke.

A magyar fejlesztők egész vasárnap előadásokon és prezentációkon mutatták be ötleteiket. A kamara Közel-Keleti Szakmai Osztályának elnöke, Balogh Sándor szerint ez egyedülálló lehetőség mindkét fél számára.


kina3.jpg
Balról Balogh Sándor.

“Nagyon érdekes ötletek vannak a nyelvészettől a nyelvtanuláson keresztül a biomassza erőművekig. Rengeteg olyan cég érkezett, hogy bemutassa tudását, amely előremutató technológiákkal rendelkezik. Reméljük, lesz is belőle üzlet” – mondta Balogh Sándor.

Egy bemutatót már biztosan aláírás és kézfogás követett. A feleknek sikerült megegyezniük egy elektronikus hulladékfeldolgozó üzem létrehozásáról, ahol újrahasznosítják majd a háztartási és informatikai eszközöket.

kina4.jpg
Jobbról Dr. Kiss Zoltán.

Kínának nagy szüksége van környezetvédelmi technológiákra. Budapesten több érdekes újdonságot ismerhettünk meg, de a hulladékfeldolgozás különösen felkeltette az érdeklődésünket -mondta az egyik befektető.

A találkozón az is kiderült, hogy a kínai cégek egyre többet szeretnének befektetni Magyarországon, hiszen a Kárpát-medencéből könnyen elérhetik az európai, sőt akár az észak-afrikai piacokat is.

Megosztás: