„Egyszerűen üzlet”

Hordárok, avagy őrültek futóversenye Malawiban

Hírek // 2016.02.15

nem-veszélytelen-bár-ez-csak-egy-kisebb-horzsódás-668x445.jpg

Immáron 19. alkalommal rendezték meg a Mulanje hegységben a „Hordárok versenye”, „Porters’ race” nevezetű extrém futóversenyt. A futók 25 kilométeres távot tesznek meg, miközben 650 méteres szintről egészen 2000 méter fölé is felfutnak keskeny ösvényeken, majd újra leereszkednek a start/célhoz. Az útvonal sok sziklával tarkított, meredek részen visz át, ami veszélyes is, ezért nem véletlen, hogy az „őrültek versenyé”-nek is nevezik.

Idén a férfiak mezőnyében címvédésre került sor. Charles Musowa 2 óra 9 perc és 37 másodperc alatt teljesítette a távot, melyet 284 indulóból sokan mezítláb futottak végig. A női mezőnyben Doreece Fisher bizonyult a leggyorsabbnak. 2 óra 34 perc alatt futotta le ezt a gyilkos távot. Ezzel nem csak győzött, de saját legjobb idejét is 22 perccel javította meg! Igen figyelemre méltó, hogy mind a férfi, mind a női versenyzők pontosan ugyanakkora díjazásban részesültek!.A győztesek fejenként 150,000 malawi kwachát tehettek zsebre, ami körülbelül 93,000 forintnak felel meg. Ez igen jelentős összegnek számít Malawiban, ahol a lakosság nagy része napi 500 forintnál kevesebből él meg.

Idén először a szervezők komoly programot állítottak össze a nézőknek. Volt színpad, több fellépővel – köztük a HTCC partnerével, a Jacaranda Iskola kórusával és táncosaival -, koncertekkel, a díjakat maga a turisztikai miniszter adta át. Fehér ember nem hogy még nem nyert egyszer sem, de a szervezők szerint az első harmincba sem került még be soha!

Jövőre is megrendezik a versenyt. Ha valaki ezt a cikket olvasva megtalálta a kihívást magának 2016-ra, bátran jelentkezzen a HTCC Malawi dolgozóinál a malawi@htcc.org.hu ímél címen! Szívesen segítünk minden információval!

Megosztás: