„Egyszerűen üzlet”

Fogadáson köszöntötte az új évet és partnereit a Magyar Afrika Társaság

Hírek // 2016.02.12

Január 13-án este a hagyományoknak megfelelően, a Hadtörténeti Múzeumban nagyszabású újévköszöntő fogadáson mondott köszönetet partnereinek és barátainak a Magyar Afrika Társaság testvérszervezeteivel, a Magyar-Ázsia Társasággal, a Latin-Amerikai – Magyar Egyesülettel, valamint a civil szervezetek életében kiemelt partnereként jelen lévő Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központtal (HTCC) közösen. Az utóbbi szervezet a magyar-világgazdasági, kereskedelmi és kulturális kapcsolatok erősítését tűzte zászlóshajójára, ezért támogatja azokat a civil kezdeményezéseket, amelyek ezen törekvések erősítését szolgálják. A rendezvényen számos diplomáciai és kormányzati képviselet, civil szervezet, valamint a gazdasági és kulturális élet jeles képviselői is tiszteletüket tették.

htcc201601_01.jpg

Balogh Sándor, a Magyar Afrika Társaság elnöke köszöntőbeszédében elmondta, hogy a Magyar Afrika Társaság rendkívül sikeres 2015-ös évet zárt. A kiemelt jelentőségű események között említette a Társaság 3 orvosi misszióját, a kapekei kórház építési munkálatainak megkezdését, valamint a Magyarországról Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter által vezetett, Ugandába utazó üzleti delegációt, ami a gazdasági kapcsolatok szélesítését szolgálta.

Megosztás: