„Egyszerűen üzlet”

Delhiben nyílik a következő HTCC ház

Hírek // 2016.05.11

Rahul-Chabbra-668x445.jpg

Az Apollo Tyres gyöngyöshalászi üzemének megnyitása áttörést jelentett a magyar-indiai gazdasági kapcsolatokban. Míg korábban alapvetően a két ország kulturális és civil kapcsolatai voltak előtérben, a gyárnyitás megmutatta: mára India mint jelentős gazdasági hatalom, befektető is megjelent a magyar piacon.

A növekedés pedig igen látványos: India a magyar keleti nyitás politika egyik sikerországának számít. Ahogy India budapesti nagykövete elmondta, indiai cégek ma már több, mint 10 ezer magyarnak adnak munkát, és eddig kétmilliárd dollár értékben fektettek be az országban. 2014-ben az első számú, 2015-ban a harmadik legnagyobb befektető volt a magyar piacon. Ugyanakkor a nagykövet véleménye szerint a politikai kapcsolatok is egyre szorosabbak.

“Mi üdvözöljük, hogy az önök kormánya nem feltétlenül követi a neki kiszabott irányvonalat, függetlenül hoz döntéseket, hogy képviselje a nemzeti érdekeket. Ez minden kormány esetében fontos. Mi Indiában is ezt az elvet követtük, el nem kötelezettek vagyunk, egyetlen nagyhatalom iránt sem köteleződtünk el. Szóval ezt a magyar politikát tiszteletreméltónak tartjuk” – nyilatkozta Rahul Chhaabra nagykövet.

Ennek a politikai kapcsolatnak volt a jele Orbán Viktor delhi útja és Narendra Modi indiai miniszterelnök magyarországi látogatása is. A politikaiakat pedig egyre több közvetlen civil kezdeményezés követi. A magyar kormány támogatásával egyre több indiai diák tanul Magyarországon, sőt már bollywoodi filmeket is forgatnak hazánkban. Így egyre több kis és középvállalkozás dönt úgy: érdemes közvetlenül is felvenni a kapcsolatot.

“Ez nagyon jó üzlet. Indiából hozunk be hagyományos orvosi termékeket, természetgyógyászati szereket, tulajdonképpen az ottani tradíciót, Magyarországról pedig technológiát viszünk oda. Magyarország technológiában nagyon erős. Nagyon jók itt az újítások, kiváló tudósok vannak” – mondta Rajiv Arora indiai üzletember.

Ő egyébként több magyar projekt iránt is érdeklődik – többek között hulladékhasznosítási technológiát vásárolna hazánkból. Azt is tervezi, hogy a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központtal (HTCC) együttműködve olyan irodát nyit Delhiben, amely magyar kis és középvállalkozások indiai piacra jutását segítené.

Megosztás: