„Egyszerűen üzlet”

A béke üzenetével érkezett Ugandába Ferenc pápa

Hírek // 2016.02.12

Pénteken este landolt Ferenc pápa repülőgépe az entebbei nemzetközi repülőtéren. Hatalmas ovációval fogadták, tömegek táncoltak és énekeltek a tiszteletére.

IMG_4431-668x445.jpg

Az egész országot izgatottság járja át. Iskolaszüneti napnak nyilvánították a pápa érkezésének napját, a főbb utakat feldíszítették, és lehetővé tették, hogy az interneten folyamatosan nyomon követhessék a katlikus egyházfő beszédeit, a helyi lapok mindegyikének címlapját az ő képe díszíti.

Legfontosabb szavai a békéről szóltak. Kéri, hogy irányítsuk a figyelmet a kirekesztettek és a peremre szorultak millióira. Különösen a fiatalokra és a nőkre, akik számos akadállyal találkoznak. Ferenc pápa kiemelte a szolidarítás fontosságát, a kiengesztelődést, a szegények iránti szeretetet és egyre nagyobb figyelmet, az emberi méltóság fontosságát, a bolygó egészségét. Kötelező érvényű szerinte a jó kormányzás fontossága, amire felhívta a jelenlegi politikai vezetők és az esetleges következő hatalmon lévők figyelmét is, hiszen a parlamenti választások jelenleg is folynak. Kiemelte, hogy szerinte Uganda néhány évtized múlva a világ tíz “legkeresztényebb” állama között lesz.

Yoweri Kaguta Museveni elnök nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy Ugandában fogadhatja a pápát, maga a tény is, hogy ott jár, “őszinte együttérzés a szegénységgel és bátorítás mindannyiunk számára”. Az afrikai lakosság reményei Ferenc pápát illetően elsősorban ahhoz kapcsolódnak, hogy elindított egy folyamatot, amely elősegíti, hogy az afrikai országokat is bevonják a világ dolgaiba. A pápalátogatás történelmi fordulat egész Afrika történetében.

A repülőtérről az elnöki palotába vitték a katlikus egyházfőt, ahol az állami vezetőkkel és a diplomáciai testület tagjaival találkozott. A pápa afrikai programja szombaton az ugandai mártírok katolikus szentélyében folytatódik Namuongo negyedben – amely a kampalai HTCC (magyar ház) közelében található -, ahol ugandai idő szerint 10 órakor tart szentmisét. Délután papokkal és szerzetesekkel imádkozik a székesegyházban. Aztán vasárnap repül tovább, az ugandai nép ünnepi műsorral búcsúztatja.

Innen a Közép-Afrikai Köztársaságba utazik, ahol egy menekülttáborba is ellátogat.

Ferenc pápa korábban még sohasem járt Afrikában. Elsőként VI. Pál pápa kereste fel a kontinenst 1969-ben, ő is éppen Ugandában járt. II. János Pál pápa negyvenkét afrikai országba látogatott el, XVI. Benedek pedig 2009-ben és 2011-ben járt a földrészen.

Ezt az afrikai utat az esetleges terrortámadások veszélye is kíséri. A francia titkosszolgálatok figyelmeztetése ellenére Ferenc pápa nem módosította útjának eredeti programját – hangsúlyozta Federico Lombardi szentszéki szóvivő. Mindhárom afrikai országban nyitott pápa-mobillal közlekedik, sem nem visel golyóálló mellényt – amivel azonnal kivívta a nép tiszteletét.

Megosztás: