„Egyszerűen üzlet”

AZ ARÉNÁTÓL A SZIGETIG - MAGYARORSZÁG ÉS DÉL-AFRIKA KAPCSOLATAIT ÜNNEPELTÜK

Hírek // 2018.09.18

Magyarország legalább olyan fontos partnere Közép-Európában Dél-Afrikának, mint amilyen fontos Dél-Afrika a szubszaharai térségben Magyarország számára, ezt erősítették meg a felszólalók az ország nemzeti ünnepén .

 

A patinás Gundel étterem adott helyet a Dél-Afrikai köztársaság nemzeti napján tartott fogadásnak. Bár nem kerek az évforduló - 1994-ben, 24 éve bukott meg az apartheid-rendszer - ez az év akkor is különleges, hiszen pontosan 100 éve született Nelson Mandela a a demokratikus Dél-Afrika első elnöke, az apartheid rendszer  elleni harc legendás élharcosa.  A szomorú aktualitást pedig az adja az évnek, hogy alig néhány hete hunyt el Mandela első felesége, Winnie, aki szintén legendává lett a feketék szabadságharcában. Rájuk is emlékezett az ország hazánkba akkreditált nagykövete, Pieter Vermuelen ünnepi beszédében. Emlékeztetett arra is: Magyarország volt az első a térségből, aki felvette a diplomáciai kapcsolatokat Dél-Afrikával, és a kiemelten jó kapcsolatok azóta is fennmaradtak. Az elmúlt évben több magas rangú delegáció is járt itt Dél-Afrikából, számos jelentős üzlet történt. Kiemelte például, hogy - bár kevesebb tudják egyelőre - de Budapest egyik legnagyobb bevásárlóközpontját, az Aréna Plazát is immár dél-afrikai cég üzemelteti. A kulturális kapcsolatok terén pedig kiemelte, hogy hazánk legnagyobb kulturális rendezvényén, a Sziget Fesztiválon is lesznek immár dél-afrikai fellépők. Balogh Csaba, a Külgazdasági és Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára beszédében kiemelte, hogy a két ország gazdasági és  kapcsolatai folyamatosan javulnak, amiben fontos lépés volt az is, hogy megnyílt a dél-afrikai diákok számára is a Stipendium Hungaricum program, és hamarosan már száz dél-afrikai fiatal tanul majd Magyarországon. Balogh Sándor a HTCC elnöke pedig azt hangsúlyozta, Dél-Afrika, mint a szubszaharai térség legfejlettebb ország, a és Afrika egyetlen igazán iparosodott állama kiemelt jelentőséggel bír a magyar cégek, vállalkozások számára, akik Afrikában terveznek üzleteket, hiszen nem csak a mezőgazdaság és élelemszeripar vagy a szárazgazdálkodás terén, de az ipar minden területén is lehetőség van az együttműködésre , és Dél-Afrika üzleti kultúrája, környezete az, amelyik a leginkább közel áll az európai szokásokhoz. A piacra lépésben pedig immár a HTCC helyi irodája is segítségére lehet a magyaroknak.

 

 

Megosztás: